Fellebbent a fátyol az utánpótlás lovasok első nemzetközi szerepléséről!
A Magyar Lovassport Szövetség az idei évben is meghívást kapott a Francia Lovassport Szövetségtől a Generali Open De France elnevezéssel bíró lovas eseményre.
A „világ legnagyobb lovas eseményének” tartott Generali Open De France 1973 óta kerül megrendezésre és egy hatalmas, 300 hektáros területen nyeri el ismét méltó helyét Lamotte- Beuvronban, egy központi hatalmas Lovas Parkban. Ez a park Európa legnagyobb lovas eseményeket kiszolgáló objektuma, így nem meglepő, hogy a legnagyobb francia lovas események rendszeres helyszíne, mint például a Francia Bajnokságé is.
A heteken át húzódó rendezvényen mintegy 20 000 látogatót számlálnak naponta, 7000 ló, 8000 póni és több, mint 500 000 látogató a rendezvény teljes időtartama alatt.
Az idei évben a magyarokat érintő Nemzetközi Csapatbajnokság időpontja július 20-23 közé esik. Az Utánpótlás és Amatőr Szakág stratégiai tervezését követően Szladek Péter Nemzetközi II. szintű versenybíró és Steward kapta a Csapatvezetői felkérést, melyet örömmel elfogadott. A szabályzatértelmezés, fordítás és kapcsolatfelvétel megtörtént. A felhívást követően 20 lovas jelentkezett a válogatóra, melyen végül 15 lovas vett részt 17 lóval.
A Válogató Verseny a kecskeméti Airvent Lovardában kapott helyet egy díjugrató verseny keretein belül. Kiemelten fontos szempont a helyszín kiválasztásakor egy minőségi és nagy versenypályán látni a lovasokat, mely a későbbiekben is fontos a felkészülés szempontjából. A lovasok rendkívül precízen kezelték a feltételek betartását, pontosan és alkalomhoz illő megjelenéssel tisztelték meg a zsűrit.
A lovasok az alappályán 90 cm- en stílusbírálatban részesültek, majd integrált összevetésben is megmutathatták tudásukat. A versenyszámot követően egy konzultációt tartott a stratégiai csapat, melyen kihirdetésre kerültek a stílus- és az integrált összevetésben eredményt elért lovasok, illetve minden résztvevő. Szladek Pétert közelebbről is megismerhette a lovasokból, szülőkből és edzőkből álló közösség.
A franciaországi Nemzetközi Csapatbajnokságra Magyarország négy fős csapatot delegál. A nevezést még április hónapban leadjuk, mely tartalmazza az indulási szándékot, azaz a meghívás elfogadását, emellett a csapatvezető nevét, elérhetőségét.
A Lovassportok Utánpótlás és amatőr Szakágának életében első alkalommal tűzünk ki ilyen hatalmas célt. A cél, hogy Magyarországot ismét megismerjék a rangos világversenyen kiváló és barátságos lovasairól, ismét büszkeséget hozzunk Országunknak csakúgy, mint ahogy néhány évvel ezelőtt éveken keresztül tette Schaller Gábor és csapatai a Póni Klub színeiben.
A lovasoknak és edzőknek is kezd tisztulni a kép a versennyel, utazással kapcsolatban, igyekszünk minden szakmai és egyéb támogatást megadni, hogy számukra könnyebbé tegyük a felkészülést. Számítunk szponzorok, mecénások támogató segítségére, jelentkezéseket várunk elérhetőségeinkre.
Az Open De France rendezvényen millió kategóriában, versenyszámban és szakágban rendeznek versenyszámokat, bajnokságokat, többek között Díjugratásban, Díjlovaglásban, Lovastusában, Western, Ügyességi és Parasportban. A külföldiek kizárólag csapatverseny keretein belül nevezhetnek a bajnokságra, mely Díjugratásban kerül megrendezésre.
A jelentkezett lovasok óriási kihívással néznek szembe, drukkoljunk nekik együtt, hogy tudásuk legjavát adva sikereket hozzanak a Lovassport Utánpótlás és Amatőr Szakágának és egyben Magyarországnak!